GILP

Kommentek száma: 0

Rayman Origins (Xbox 360 teszt)

A 90-es évek a platformjátékok aranykora volt. Ebben az időszakban született a furcsa testi adottságokkal rendelkező Rayman, akibe rögtön beleszeretett az egész világ.

Rayman Origins (Xbox 360 teszt)
/0 GILP

Rayman Origins (Xbox 360 teszt)

2012-03-30 10:29:00 - veghzol

A 90-es évek a platformjátékok aranykora volt. Ebben az időszakban született a furcsa testi adottságokkal rendelkező Rayman, akibe rögtön beleszeretett az egész világ.

Rayman Origins

Rayman hosszú pályafutása során két folytatással és számos mellékággal büszkélkedhet, ám az évek során talán kicsit elvesztette Önmagát. Azonban most 2011-ben visszatért gyökereihez, hogy újra régi fényében tündököljön. Michel Ancel fejéből már 1990-ben kipattant Rayman a repkedő végtagú fura figura ötlete. Az első gondolattól a megjelenésig 5 év telt el és az 1995-ben napvilágot látott első rész elsöprő sikert aratott. Teltek múltak az évek, s több kiegészítő után 1999-ben Raymant is elkapta az akkor terjedő és újdonságnak számító 3D láz. Mivel az eladási mutatók jól alakultak, a 2004-ben megjelent harmadik részre sem csillapodott ez a „kór”, s habár anyagilag és kritikailag sikeres volt mindkét játék, így visszanézve valahogy a „lélek” mégis csak hiányzott ezekből a részekből.  Több mellékág után az azóta legendává avanzsálódott Michel Ancel visszatért rég elfeledett teremtményéhez, s a nagy csapat újraegyesülésén túl visszakanyarodtak az eredeti 2D-os oldalnézetes koncepcióhoz. Ez a döntés technikailag talán visszalépésnek tűnhet, ám a gyökerekhez való visszatérés abszolút jól áll Raymannak, s igazán üdítően hat a karácsonyi „hentdömping” közepette.

Kommentek száma: 0Címkék: Főoldal, Tesztek, Rayman Origins, Rayman

Rayman Origins (Xbox 360 teszt)... »

Company of Heroes Online – A hős alakulat

2010-11-28 11:37:00 - veghzol

A Company of Heroes 2006-ban sikert sikerre halmozott, s most 2010 év végén hamarosan elérhetővé válik a játék ingyenes online verziója.

COHO

A Company of Heroes 2006-ban látta meg a napvilágot, anyja a Relic, apja pedig a THQ volt. A játék fogadtatása igen jól sikerült, mind a közönség, mind pedig a szakma a kegyeibe fogadta, s több „év játéka” díjat is bezsebelt. Az elkövetkezendő négy esztendő alatt két kiegészítővel bővült a repertoár, s elérkeztünk  2010 végéhez, amikor is a játék ingyenes online verziója a Company of Heroes Online (COHO) már itt van a kertek alatt.

Kommentek száma: 0Címkék: Főoldal, Tesztek, Company of Heroes Online, COHO

Company of Heroes Online –... »

F1 2010

2010-11-16 17:26:00 - veghzol

Régen jelent meg hivatalos F1 játék PC-re. Ennek oka az, hogy anno sajnos a Sony kaparintotta meg a hivatalos jogokat, így hosszú éveken át csak a PS tulajdonosok húzhattak sisakot a fejükre. Ám a böjtölésnek vége és idén végre megfordult a világ...

F1 2010

A Sonynak ugyanis lejárt a szerződése és szerencsére nem is hosszabbították meg azt, így a jogok a Codemasters-hez vándoroltak. Ha belegondolunk, talán ennél jobb kezekbe nem is kerülhetett volna a franchies, hiszen a fejlesztők meglehetősen jártasak ebben a témában. Felismerték azt is, hogy már elég régóta tátong ez a hatalmas űr a játékpiacon, s az igazságosság szellemében a PS, az Xbox és PC tulajdonosok kivetítő eszközein egyszerre bőghettek fel a motorok. Újragondolták az eddigi irányvonalat és pilótánknak most már nem csak a pályán, hanem azon kívül is helyt kell állnia, s igyekeztek visszaadni valamit abból az őrületből, amit a száguldó cirkusz magáénak tudhat.

Kommentek száma: 0Címkék: Főoldal, F1 2010, Tesztek

F1 2010... »

Benetton - Egy más nézőpont

2010-10-30 18:34:00 - veghzol

A Benetton 1983-ban kérte fel Oliviero Toscani-t, hogy alakítson ki számukra egy olyan arculatot, ami a világ bármely pontján felismerhetővé teszi a márkát.

Benetton

Oliviero teljesen új szemszögből közelítette meg a reklámszakmát, s kampányaiban olyan tabunak számító témákkal foglalkozott, melyek megoldása az emberiség fontos feladati közé tartoznak. A Benetton plakátjain nem csinos modelleket láthatunk, akik szépségükkel próbálnak meggyőzni minket, hogy vegyük meg az adott terméket, hanem olyan képeket, melyek aktuális ügyekkel foglalkoznak, és emellett megbotránkoztatják a nagyközönséget. Oliviero Toscani hadat üzent a reklámokban állandóan ismétlődő kliséknek. A Benetton a reklámozást új nézőpontból közelítette meg. Nem a termék eladását helyezte előtérbe, hanem igyekezett egy filozófiát párosítani mellé. Olyan témákat feszegettek, mint: rasszizmus, éhezés, AIDS és háború. Az egyik legelső plakátjuk, amely nemzetközi szinten is hatalmas sajtóvisszhangot kapott, egy fekete nőt ábrázolt, aki egy fehér gyermeket tart karjában úgy, mintha szoptatná. Az Egyesült Államokban több fekete szervezet azon a véleményen volt, hogy ezek az óriásplakátok sokkal inkább a rasszizmust népszerűsítik, mintsem ellene szólnának. A kampány „United Color" néven futott, mely később egyben a Benetton új neve is lett.

Kommentek száma: 0Címkék: Főoldal, Kultúra, Benetton, Reklám, Marketeing

Benetton - Egy más nézőpont... »

Egy hobbit kálváriája

2010-10-21 18:28:00 - veghzol

Talán minden Gyűrűk Ura rajongó szíve megdobbant, amikor a sikeres filmtrilógia után azt kezdték rebesgetni, hogy a szintén J. R. R. Tolkien tollából származó Hobbitot is vászonra szeretnék vinni Peter Jacksonék.

 The Hobbit

A történet a Gyűrűk Ura cselekménye előtt játszódik, s a fiatal Zsákos Bilbóról szól, aki útra kelt, hogy megöljön egy sárkányt. A bejelentés óta már két év is eltelt, s a helyzet úgy néz ki, hogy valamiféle átok ül a produkción. Ezalatt a hosszú időszak alatt számos akadály és probléma gördült a film megvalósulása elé. A két részesre tervezett mozi az előzetes tervek alapján úgy épült volna fel, hogy az első részben teljes egészében feldolgozták volna a Hobbit történetét, majd a másodikban összekötötték volna azt a Gyűrűk Ura cselekményeivel. Később ezt a koncepciót elvetették, s a történet hosszára hivatkozva úgy döntöttek, hogy mindkét részt, Zsákos Bilbó történetének elmesélésére szánják. A rendezői székbe sikerült egy nagyágyút ültetni, Guillermo Del Toro, személyében, akinek többek közt a Faun Labirintusát is köszönhetjük.

Kommentek száma: 0Címkék: Főoldal, Film, Mozi, Kultúra, The Hobbit

Egy hobbit kálváriája... »

Get Him To The Greek - Felhangolva

2010-10-18 18:04:00 - veghzol

Tavaly sokan a másnaposokat kiáltották ki az év vígjátékának, amiben van valami, hiszen azóta is jó párszor hallottam, hogy valaki a film egy-egy kulcsmodatát idézi.

Egy évre rá a hazai mozikat elkerülve érkezik a Felhangolva (Get Him To The Greek) című film, ami nagy betűkkel hirdette magáról, hogy az idei év hangoverje. Nos, a labdát feldobták vajon sikerül-e leütni?

Kommentek száma: 0Címkék: Kultúra, Get Him To The Greek, Filmkritka

Get Him To The Greek... »

The Expendables - Keblemre cimborák

2010-10-10 17:57:00 - veghzol

Az olyan emberek (mint Én), akiknek a DVD gyűjteménye a Pusztítóval kezdődik és a Tango & Cash-el végződik minden bizonnyal remegő gyomorral várták a „The Expendables" eljövetelét.

The ExpendablesEnnek oka igen egyszerű: a nagypapakorú Sly gondolt egy merészet tolt magába és barátaiba még egy kis kokszot, s összeálltak egy olyan film kedvéért, mely megidézi a régi idők akciófilmjeinek szellemét.

Kommentek száma: 0Címkék: Főoldal, Film, Kultúra, The Expendables, Kritika

The Expendables - Keblemre cimborák... »

XCOM – Az olajágat otthon hagytuk…

2010-07-10 11:25:00 - veghzol

A nagy nevek visszatérésének időszakát éljük, s az idegenek újra megszállják otthonainkat, szigorúan a retro szellemében.

XCOMManapság minden ami retro az jó. Legalábbis ez a tendencia figyelhető meg napjainkban, hiszen akármerre is néz az ember, ezt látja mindenben. A divatban visszaköszönnek a 80-as évek, a zenében egyre gyakrabban nyúlnak a régi jól bevált akkordokhoz, és még a kenyérpirítóm is úgy néz ki mintha 40 évvel ezelőtt készült volna, csak van rajta digitális kijelző (és még pirít is.)

Kommentek száma: 0Címkék: Főoldal, Előzetesek, XCOM

XCOM – Az olajágat otthon... »

Hunted: The Demon’s Forge Felrázva, és megkeverve!

2010-05-10 10:56:00 - veghzol

A Betheda és az inXile, Brian Fargo vezényletével múltidézésbe kezdett. A Hunteddal nem titkolt céljuk, hogy visszatérjenek az egykoron szebb napokat megélt dungeon crawl műfajához.


A dungeon crawl stílus főbb jellemvonásai a következőek voltak: hősünkkel egy labirintus- vagy barlangrendszer mélyén bolyongtunk kincsek után kutatva, miközben rusnya teremtmények azon munkálkodtak, hogy jobb létre szenderítsenek minket. Persze, ahogy Fargo mondta a kilencvenes éveknek vége van, s jelen korunk játékosai már másfajta élményekre éheznek mint akkortájt, ezért a műfajra ráfér némi tatarozás. Brain Fargo jelenléte garanciát jelenthet a minőségi munkára, hiszen több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik. Nevéhez kötjük az 1988-as Wasteland-et. Sokan a Fallout-ot ennek a játéknak a nem hivatalos folytatásának tekintik. Társalapítója volt az Interplay-nek melyet 2002-ben otthagyott, s létrehozta az inXile Entertainment-et.

Kommentek száma: 0Címkék: Főoldal, Előzetesek, Hunted: The Demon’s Forge

Hunted: The Demon’s Forge Felrázva,... »

All Points Bulletin – Rablóból pandúr; Pandúrból Rabló

2010-04-10 10:16:00 - veghzol

A játék gondolta már 2005-ben megfogant a tervezők fejében és több mint két év csúszás után úgy tűnik, hogy idén nyáron végre elfoglalhatjuk San Paro városát, ahol a káosz az úr, s hogy a jó vagy a gonosz útját választjuk, az már csak rajtunk múlik.

APB

David Jones 2002-ben gondolt egy nagyot kilépett a néhai DMA Design alapjaira épülő Rockstar North csapatából, s más vizekre evezve Realtime World néven megalapította új stúdióját. Persze a vér nem válik vízzé, a víz pedig borrá, s az alapkoncepció a modernkori rabló-pandúrosdi megmaradt. A 2007-es Crackdown (mellyel sikerült megalapozni a stúdió hírnevét) mellett titkon dédelgettek egy nagyszabású projectet (cikkem tárgyát), melyet sokan köztük Én is csak „GTA MMO-ként” aposztrofált. Mint később kiderült ez az állítás nem fedi teljes mértékben a valóságot, hiszen ettől lesz zseniális a játék, hogy a közös múlt és hasonlóságok ellenére mégis tud más lenni az APB, s emberünknek nem lesz Liberty City dejavuje. A játék látványvilágért az Unreal Engine 3 felel, és az elhúzódó fejlesztési időnek köszönhetően az is kiderült, hogy a skótok mégsem annyira skótok, ugyanis büdzsé már 80 millió dollárnál jár.

Kommentek száma: 0Címkék: Főoldal, APB, Előzetesek, All Points Bulletin

All Points Bulletin – Rablóból... »